Ebben a menüpontban a vízről szeretnék szólni, hiszen szervezetünk nagy része is vizet tartalmaz. Ezért a bőrápolás szempontjából is nagyon fontos, hogy bőrünket ne csak kívülről, hanem belülről is hidratáljuk. Arról nem beszélve, hogy a nem megfelelően hidratált test méreganyagokat tart vissza, ami az akne egyik oka is lehet.

Az arcon, de a test más részein is 25-35 életév között beindul a természetes öregedési folyamat. Az első számon biztos sokan meglepődnek, de sajnos a mai szennyezett, stresszel terhelt világunkban minden korábban történik.

A mimikai izmok nevetés közben mindig ugyanazokon a pontokon (szemkörnyék, szájszeglet) gyűrik, ráncolják a bőrt. Az évek előrehaladásával a bőr tartását adó kollagénrostok kikeményednek, nem termelődnek olyan arányban, ahogy a szervezet lebontja őket, az elasztikus rostok elvesztik rugalmasságukat és nem lesz képes bőrünk ezen a területen kisimulni, regenerálódni. Ha ehhez még a nem megfelelő bőrápolás is társul, akkor megjelennek az első ráncok és természetesen utána a többi is.


Ezt a folyamatot a nap szárító-melegítő hatása, a szoláriumozás, a légkondis irodák, autók, a téli hideg még jobban felerősíthetik. Az egyre fokozottabb kiszáradás a bőr öregedési folyamatait segíti elő. Egy idő után a kezeletlen bőrfelületen kellemetlenül húzódó, száraz, érdes felszín jön létre, amely a bőrfelszíni lipid- és víztartalom csökkenését mutatja.

Arcunk van kitéve a legtöbb külső környezeti ártalomnak, hiszen nem fedi semmi, pedig itt lényegesen vékonyabb a bőr, mint a test más részein. Ezért fontos nyáron védeni a nap fokozott szárító és egyben öregítő hatásaitól, télen pedig a hidegtől, a széltől.

Ha szeretnénk, hogy javuljon bőrünk állapota, fontos a megfelelő bőrápolás és az elegendő mennyiségű folyadék, főleg víz fogyasztása is. Ez naponta 2-2,5 litert is jelenthet. Nyáron esetleg még több, mivel a verejtékmirigyeken keresztül sokkal több nedvesség távozik szervezetünkből, mint az év többi hónapjában. A víz nem csak pótolja a hiányzó nedvességet (itt főleg ásványvízről van szó), ásványi anyagokat, hanem méregtelenít, tisztít, átmossa szervezetünket. Kitisztítja a lerakódott méreganyagokat, ezáltal fokozza az anyagcserét. Gondoljunk csak arra, ha piszkos a ruhánk, kimossuk. Nem véletlenül ajánlják a fogyókúrázóknak a kúra alatti fokozott folyadékbevitelt.


Étvágycsökkentő hatása is van, hiszen ha éhesek vagyunk és megiszunk egy nagy pohár vizet, ezzel eltelítjük gyomrunkat és az éhségérzet is csökken. Nagyon jó szomjúságoltó ital és egyben kitűnő zsírégető is, a citromos víz. Fogyasszunk el reggelente vagy akár napközben is egy-egy pohár ásványvizet, melybe egy citrom levét facsartuk. Meglátjuk, csodát tesz! A citromos vizet ajánlatos szívószállal inni, hogy ne károsodjanak a fogaink, mert a citromsav kikezdheti a fogzománcot.

Természetesen különbség van víz és víz között. A következőkben egy pár szó a pí-vízről, az „élet vizé”-ről a teljesség igénye nélkül. Sok anyagot lehet találni az interneten, mindenki böngészhet kedvére, én nem akartam túl hosszú olvasnivalót gyártani.


A Pí-víz technológia egyetemes fejlődése, a japán Nagoya-i Egyetemen elvégzett növényfiziológiai víz- és sejtkutatásokra vezethető vissza.

A japán tudós, prof. Shoi YAMASHITA 1964-ban felfedezte, hogy az "élő víz", mely a növényekben található, biológiai és fizikai szempontból jelentősen különbözik az általánosan felhasznált ivó- és forrásvizektől, és nagyon hasonlít testünk saját sejtvízének összetételére. Prof. Shoi YAMASHITA elnevezte ezt az "élő vizet" Pí-víznek, melyet aztán 1985-ben világszerte, mint márkajegyet jogilag levédettek. Miután a nemzetközi kutatások eredményeképpen fény derült a működési összefüggésekre és egyre tisztábban és pontosabban látták a víz egészségre és életenergiára gyakorolt hatásának jelentőségét, úgy az egészséges vizet meghatározó kritériumokat is egyre pontosabban meg tudták fogalmazni.
"Az életvíz a tiszta jövő egy szelete. A Pi technológiák, köztük az életvíz, a XXI. század technológiái." - Ezekkel a szavakkal kezdődik dr Fülöp László "Az életvíz története" című könyve (H + H Kiadó, Kaposvár). Dr Fülöp László - aki hazánkban a Pi víz előállítását és forgalmazását bevezette, és mai is az első számú Piviz-szakembernek számít.

A Pí-víz a lehető legjobban hasonlít az élő szervezet sejtjeiben található folyadékhoz. A víz játssza az egyik legfontosabb szerepet az anyagcsere folyamatok során, ezért kulcsfontosságú, hogy olyan vizet igyunk és fogyasszunk, amely harmonizál az élő szervezet organizmusaival.
Minél több, testünkben található folyadékhoz hasonló vizet fogyasztunk, annál kevesebb energia vész el az anyagcsere folyamán.
Ez az a víz, amely képes a testünket a képességei szerinti legjobb teljesítményre késztetni. Életvíznek is nevezik, mert ugyanolyan energiamező (aura) veszi körül, mint az élő szervezeteket.


A Pi vizet az emberek két fontos tulajdonsága miatt vásárolják. Az egyik: állítólag tartalmaz egy Pi energiának nevezett energiafajtát, amitől számos jó tulajdonsága van, például meghosszabbítja az életet. A másik: még a Pi energiától függetlenül is tisztább és egészségesebb a csapvíznél, mert egy speciális szűrési eljárással a szennyezések nagy részét eltávolítják belőle.
A felnőtt ember testének 70%-a víz, 16.8%-a fehérjék, 7.5%-a zsírok, 4.5%-a szervetlen sók, 1.2%-a szénhidrátok.” Ezért kiemelten lényeges, hogy milyen minőségű - és mennyiségű - folyadékot veszünk magunkhoz!
A Pi-víz életenergiával teli, többszörösen szűrt, magas tisztaságú, vegyszermentes, stabil szerkezetű, rendezett víz. Zamatos, lágy, üde forrásvízre emlékeztet. Szerkezetéből adódóan gyorsabban épül be, könnyebben jut el a sejtekig, jobb az információ átadás és tárolás, többletenergiával látja el a szervezet energiarendszerét. A szervezet kémiai és fizikai folyamatainak harmóniáját segíti elő! Javítja az általános egészségi állapotot, nagyobb terhelhetőséget, jobb kondíciót biztosít.

Ha vizeink tisztaságát vizsgáljuk kiderül, hogy ivóvizeink arzénnal, nitráttal, ammóniával, vassal, nehézfémsókkal stb., kismértékben növényvédő-, rovarirtó szer maradványokkal szennyezettek. A bakteriális szennyezettség elkerüléséhez klór és ezüst mesterséges adagolása járul. A természetben található tiszta források a városi ember számára szinte elérhetetlenek.
Így érthető, hogy az emberek alig fogyasztanak vizet ivás céljára.
Üdítőkkel, teával stb. pótolják, amelyek fogyasztása újabb biológiai problémák forrása.
Érdemes tehát elgondolkodni, milyen folyadékot igyunk.
A válasz egyszerű lehetne: Pí-vizet!
Forrás: www.pi-viz.hu, Dr. Fülöp László :Az életvíz története és Az életenergia című könyvei


Most néhány személyes gondolatot szeretnék megosztani.
Pár évvel ezelőtt keresett meg valaki a Nikken Pí-víz készülékével. Hittem is, nem is, amit mondott, komolytalannak tartottam a kávéfőzőre emlékeztető szerkezetet és elutasítottam a hölgyet.

Közben egyre ihatatlanabbá vált a csapvíz, ahogy a számhoz emeltem a poharat, éreztem a klór ízét, szagát. Helyhiány miatt nem tudtuk megoldani a vízszűrőt, áttértünk az ásványvízre. Mivel mind a négyen ittuk, azt vettem észre, nem tudok annyit vásárolni, mint amennyi fogy. Állandó szervezést igényelt, hogy mindig legyen otthon iható víz. A kartonok 3. emeletre való feljuttatásáról, a havi vízre fordított összegről és a műanyag palackokból kioldódó káros anyagokról nem is beszélve.

Tavaly jött egy kedves vendég, aki pí-víz készülékekkel is foglalkozik. Sokat beszélgettünk, többek között az egészséges életmódról, a vízről és az ő hatására megvettem a Nikken Pí-víz készülékét.

El sem tudom mondani, micsoda megkönnyebbülés most a víz-kérdés. Akkor és annyi ivóvíz van itthon, amennyit akarunk és sokkal finomabb, selymesebb az íze annál az ásványvíznél, amit mindig vásároltunk.

A készülékről annyit, hogy a szűrőt kb. 4 havonta kell cserélni, hetente 1-2 alkalommal a szivacsot és a mozgatható alkatrészeket elmosni.

És ami a legjobb: az állandóan édes, cukros italokat kedvelő fiam, akit hosszas rábeszéléssel sem lehetett meggyőzni, hogy vizet igyon, ezt szó nélkül megissza…

A Fehér Cédrus Kozmetikában minden kedves vendég megkóstolhatja az élet vizét.